A mai technológiai eszközök – köztük a mesterséges intelligencia – elképesztő lehetőséget adnak a kezünkbe.
De ahhoz, hogy valóban hasznunkra váljanak,
nem elég használni őket: érteni is kell hozzájuk.
Ne csak használd, értsd is a technológiát, hogy ne válhass könnyű célponttá.
A legjobb védekezés a megértés!

Egyszer rákérdeztem, mit csinál a neten, azt mondta: „anyaaa, ez csak egy szerverrel szinkronizált cache!” – ott elvesztettem a fonalat.
Tanácstalan szülő
Hogy beszéljek a gyerekeimmel a digitális világról, amikor a saját jelszavaimat se tudom megjegyezni? Az autentikátor app is rejtély, nemhogy a mesterséges intelligencia…
Anna
Értem a technológiát, de fogalmam sincs, hogyan beszéljek róla egy 10 évessel úgy, hogy ne csak szabály legyen, hanem megértés is.
Tibor
A gyerekek
76%-a napi szinten videójátékozik
mert máshol nem kap figyelmet, visszajelzést vagy elfogadást.
A 4 hónapos időszak alatt a résztvevők havi rendszerességgel vesznek részt az egymásra épülő, tematikus foglalkozásokon –
szülők havi 1 alkalommal,
gyerekek havi 3 alkalommal.
Hiszem, hogy a biztonságos digitális jövőhöz mindkét oldalnak stabil alapokra van szüksége.
Ahhoz, hogy valóban felkészítsük a gyerekeinket az online világra, nekünk, szülőknek kell először tudatos digitális mintát mutatnunk.
-
Tudnunk kell felismerni az online zaklatás és manipuláció jeleit.
-
Értenünk kell a közösségi média, a játékok és az AI veszélyeit.
-
És készen kell állnunk arra, hogy nap mint nap támogassuk a
-
gyerekek mentális és érzelmi biztonságát.
Képzés időtartalma
Havi 4 képzés, hétvégéken.
Szülőknek és külön gyerekeknek.
Korcsoportos:
8-12 éves kor csoport
12-16 éves kor csoport
Képzési alkalom
Szülőknek:
(60 perc/alkalom)
havi 1 alkalom
Gyerkeknek:
(60 perc/alkalom)
havi 3 alkalom
Élményalapú
Olyan élményalapú képzéseket szervezek, ahol a gyerekek és szülők valódi közösségben találkoznak, tanulnak és kapcsolódnak egymáshoz.
Kinek szól a képzés?
Gyerekeknek, akik ma nőnek fel a digitális világban
Segítünk eligazodni a digitális térben, felismerni a veszélyeket, és tudatos, biztonságos felhasználóvá válni – játékosan, élményalapon.
Megtanulják, hogyan gondolkodjanak kritikusan, és hogyan védjék magukat online.
Felnőtteknek, akik most szeretnének képbe kerülni az alapokkal
Nem baj, ha eddig kimaradt – itt az ideje, hogy magabiztosan tájékozódj és megértsd, mi történik a gyerekeid képernyőin.
Lépésről lépésre, egyszerűen és érthetően segítünk átlátni a digitális világot.
Azoknak, akik már képben vannak – de felelősen akarnak jelen lenni
Ha tudod, mi zajlik a digitális térben, de szeretnél még jobban kapcsolódni a gyerekedhez, ez neked szól.
Támogatunk abban, hogy valódi párbeszédet alakíts ki, és hatékonyan segítsd őt a tudatos online jelenlétben.



Digitális veszélyek, amelyeket minden
felelős felnőttnek ismernie kell!
Veszélyes játékok és online trendek
Ártatlan kihívásoknak tűnnek, de valójában komoly pszichés vagy adatvédelmi veszélyt jelentenek. Megmutatjuk, mely játékokat és trendeket szűr a Magyar Kibervédelmi Csoport, és hogyan ismerheted fel a „digitális cukrosbácsi” technikáit már az első üzenetnél.
Gyerekek biztonsága
6–10 éves korban
A legkisebbek számára meséken, játékokon és rajzokon keresztül tanítjuk meg, mi az, amit biztonságos megosztani, és mit tartsanak titokban. Cél, hogy bátran merjenek kérdezni, jelezni, ha valami furcsa – és tudják, hogy mindig van kihez fordulni.
Digitális identitás és felelősség 11–15 éves korban
Ebben a korban a gyerekek már online közösségek részei, gyakran önálló döntésekkel. A modul során megerősítjük bennük, hogy a digitális térben is vannak jogaik – és hogy mások jogait is tiszteletben kell tartaniuk. Megtanulják, mikor kérhetnek segítséget, és hogyan védekezhetnek, ha zaklatás vagy visszaélés áldozataivá válnak.
Adatvédelem
és digitális önvédelem
Mi számít személyes adatnak? Milyen veszélyekkel járhat egy rossz helyen megosztott fotó, vagy ha valaki rábukkan a gyerek digitális azonosítójára? Ezen a ponton megtanítjuk, hogyan lehet tudatosan használni az online felületeket, és mi a teendő, ha valaki visszaél más adataival.
WTF az a bizonyos kétfaktoros védelem?
Mi az a kétfaktoros hitelesítés, a grooming vagy a darkweb? Ezek nem csak technikai fogalmak, hanem a digitális tér legfontosabb védelmi alapelemei. Ebben a modulban közérthetően és gyakorlati példákkal ismerheted meg őket, hogy felkészült légy – magadért és a gyerekedért is.
Segítségkérés kultúrája
A legfontosabb üzenet: nem ciki segítséget kérni. Sok gyerek azért nem szól, mert fél, hogy bajba kerül, vagy szégyelli magát. A képzés célja, hogy kialakuljon az a bizalmi tér, ahol a gyerek bátran elmondhatja, ha bántották – és a szülő tudja, hogyan reagáljon támogatón, hatékonyan.
Kurzus után
A kurzus után magabiztosan fogsz eligazodni a vizuális kommunikáció világában – akár briefet írsz, akár saját márkát építesz. Tudni fogod, hogyan lesz egy ötletből működő, hatásos kreatív anyag.
Amit a gyerek hazavisz
– Tudni fogja, mikor verik át – és hogyan ismerheti ezt fel időben
– Megérti, hogy a kreativitása érték, nem csak hobbi
– Képes lesz kérdezni, kételkedni, és jobban eligazodni az online világban
– Megtanulja felismerni az összefüggéseket: hogyan kapcsolódnak a reklámok, influenszerek, AI-tartalmak és veszélyes trendek egy digitális rendszerben
– Inspirációt kap, hogy akár már most elkezdjen tudatosan építkezni (pl. saját projekt, márka, portfólió)
Amit a szülő hazavisz
– Megérti, hogyan gondolkodik a gyerek a digitális térben
– Tudni fogja, mikor van baj, és mikor érdemes közbelépni
– Kap egy eszköztárat: hogyan indítson el beszélgetéseket otthon vagy az iskolában
– Képes lesz felismerni, ha a gyerek bajban van – és mit tegyen anélkül, hogy elidegenítené
– Rálát a digitális veszélyek jogi és etikai vetületeire is (pl. BTK-s következmények)
Tanulj, fejleszd magad, és légy a családod digitális védőpajzsa!
A kurzussal és a részvételi díjjal kapcsolatos bővebb tájékoztatásért, kérjük, regisztrálj.
Ne hagyd, hogy a technológia előnyére váljon azoknak, akik visszaélnek vele!






