KÉPZÉS - Szülőknek - Tanároknak - Edzőknek - Gyereknek


A digitális korszakban, ahol a képernyők fénye gyakran
erősebb, mint a természetes fény, és ahol a mesterséges
intelligencia csendben formálja gyermekeink gondolkodását,
viselkedését és kapcsolatait –
szülők, pedagógusok és edzők szerepe minden
eddiginél meghatározóbbá vált.

Digitális pajzs
Képzés
Szülők és gyerekek együtt tanulják meg, hogyan legyenek tudatosak és biztonságosak az online térben.
A program célja, hogy a szülő ne ellenőr, hanem biztonságos háttér legyen, miközben valódi példákon keresztül mutatjuk meg a digitális szabályokat, veszélyeket és határokat.
A képzések párhuzamosan, de összehangoltan zajlanak: a gyerekek és a szülők külön, életkorukhoz igazított tematikán dolgoznak, mégis ugyanazt a gondolkodásmód-fejlesztést élik át.
Minden résztvevő felismeri saját erőforrásait, a változás lehetőségeit, és eszközöket kap a fejlődéshez.

Oktatási intézményeknek
Képzés
A tanár sokszor a második szülő – ő az, aki észreveszi, ha valami nincs rendben, még akkor is, ha otthon nem figyelnek eléggé.
Programunkban pedagógusok és diákok közösen alakítanak ki tudatos digitális szokásokat, amelyek támogatják a tanulást és csökkentik az online veszélyeket.
Fejlesztjük a kritikus gondolkodást, felismerjük az álhíreket, manipulációkat, és eszközt adunk a tanárok kezébe, hogy online is biztonságot nyújthassanak.

Sport közösségeknek
Képzés
Edzőknek és sportolóknak szóló képzés, amely segít tudatosan használni a digitális eszközöket, támogatva a fejlődést és a mentális egészséget.
Rávilágít az edzők szerepére a fiatalok lelki biztonságában, és bemutatja az online tér leggyakoribb veszélyeit.
Mert egy edző nemcsak technikát tanít, hanem példakép – gyakran ő az első, aki észreveszi, ha valami baj van.
Képzéseink három fő területre fókuszálnak:
Témakörök
01
A digitális tér egyre kifinomultabb, és miközben a gyerekek szabadon mozognak benne, sokszor nincsenek tisztában azzal, milyen online fenyegetések érhetik őket.
Adathalászat, személyazonosság-lopás, online zaklatás, AI-manipulációk és rejtett algoritmusok
02
Az AI egyre fejlettebbé válik, és már nemcsak a kreatív iparágakat forradalmasítja, hanem manipulációs eszközként is megjelent a digitális térben. Hamis videók, valósnak tűnő deepfake tartalmak és AI-alapú átverések olyan mértékben árasztják el az online világot, hogy sokan észre sem veszik, amikor áldozattá válnak.
03
Felismernéd az az online csalásokat, zaklatásokat vagy az adattal való visszaélést?
A digitális világ tele van rejtett veszélyekkel, amelyekkel nap mint nap találkozhatsz. Adathalászat, online zaklatás, személyazonosság-lopás és manipulált tartalmak – mind olyan fenyegetések, amelyek célpontjai lehetünk, ha nem vagyunk elég tudatosak.
04
Alapfogalmak a digitális világból
Az online világ folyamatosan változik, és nap mint nap új kifejezésekkel találkozhatunk, amelyek elsőre ismeretlennek vagy félelmetesnek tűnhetnek.
Mi a különbség a Deep Web és a Dark Web között? Mit jelent a phishing vagy a social engineering?



NEXT EVENT
Jelentkezz most az októbertől
induló "Wake Up, Mommy!"
képzésre!
.png)


.png)
.png)
